Ahol az egyedi vászonképek születnek.
A történetmesélés egy velünk született ösztön. Ez határozza meg az alapját az összes közösségi vagy családi összejövetelnek, amikor egymás szavába vágva igyekszünk érdekesebbnél érdekesebb történetekkel díszíteni az együtt töltött időt. A történetek, a mesék, hatással vannak ránk, amiknek a végén általában le tudjuk vonni a tanulságot, és valami új ismeretnek a birtokába jutunk.
A képekkel való történetmesélés nem egy új keletű dolog, mert már jóval a filmek és a festmények előtt létezett ez az igény. Itt kapásból eszünkbe juthatnak az ősemberek barlangrajzai és az egyiptomi piramisok sírkamráinak hieroglifákkal díszített falai. Ezek mind több eseménysort örökítettek át évezredeken keresztül, amikből a tudósok következtetni tudtak rá, hogyan is élhettek őseink.
Mivel az analfabetizmus sokáig nagyon széles körben volt jellemző az emberiségre, a képekkel való kommunikáció megkönnyítette számukra a Biblia befogadását, és így a szentek életének történetei is sokkal szemléletesebbek voltak.
A manapság 9. művészeti ágként nyilvántartott képregény nem is igazából szorult feltalálásra. Inkább csak egy meglévő elbeszélésmódnak az újraértelmezése, ami kihagyta a művészettörténeten átívelő századok fejlődését, várakozva a pillanatra, hogy újra szemet szúrjon az alkotóknak, mint lehetséges önkifejezési forma.
Talán nem éppen közismert tény, hogy a képregények hivatalos datálása is magyar vonatkozású. Hiszen a Makón született Pulitzer József, külföldiül ejtsd Joseph Pulitzer, amerikai sajtómágnás, a New York World tulajdonosa, hatalmas újításként, 1895-ben lehozta Richard F. Otcault: Sárga kölyök című képregény sorozatát. Azelőtt is jelentek meg képregények, de a képregények formája ebben a megjelenésében érlelődött véglegessé.
A szórakoztatás és a hétköznapi élet karikaturizálása azonnal célpontjává vált ennek az új médiumnak. Rengeteg kitűnő tehetséggel megáldott művész rajzolta és készítette a képsorokat, akár írókkal társulva, akiknek továbbra is az volt szemlélete, hogy alkotásuk mindenképp valahogy reflektáljon az akkori korszak hétköznapi sajátosságaira.
A ’60-as évekre aztán a Pop art felkarolta ezt a műfajt, és a magasabb művészet szintjére emelte. Az egyszerűen megrajzolt történetek könnyen befogadhatók voltak. De ezek a képekkel illusztrált elbeszélések mégis a rajzoló és egyben történetmesélő egyéni látásmódját tükrözték.
Hazánkban a Jókai Mór tulajdonában lévő időszaki lap, az Üstökös, már jelentett meg humoros témájú illusztrációkat az 1800-as évek második felében, (ezzel párhuzamosan a tengerentúlon Pulitzer József épp az amerikai polgárháborúban próbált helytállni) de a leghosszabb felfutása itthon ennek a műfajnak a rendszerváltás előtt volt. Számos füzet és újság jelent meg színvonalas képregénysorokat tartalmazva, amelyek jelentős része azonban irodalmi adaptáció volt. Azután lassú hanyatlásnak indult, és a legtöbb esetben a nem túl szalonképes humor formájában találta meg a támogatottságot.
Globálisan azonban mégis a fogyasztói kultúra része maradt, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a sorban megjelenő filmes adaptációk sikerszériái. A képregények dekorációként üde színfoltját alkothatják az otthonoknak, mert az egyszerű rajzok a szöveges gondolattal kiegészítve saját jelentést fognak hordozni magukban mindenki számára. Viszont pont ez az a jelentés, ami különböző környezetbe illesztve fog egyfajta vibráló hatást kölcsönözni az otthonunknak, amitől egyedivé válik.
A képregények illusztrációi mindig az adott korszak rövidebb aspektusára reflektálnak, és ennek a nem túl hosszú időintervallumnak a mélységét hordozzák magukban az egyszerűen megrajzolt formákon keresztül. Dekorációként való alkalmazásuk nagyon jó döntés lehet, de a téma és az alak választására szánjunk mindig időt.
Ha pedig sikerült megtalálnod kedvenc képregény történetedet, vagy csak egy jelképes szereplőt favorizálsz, akkor ne habozz honlapunkon megrendelni az általad kedvelt formában, és néhány napon belül már ki is teheted otthonod falára.
Töltsd fel a képet, tudd meg az árat!